2012. augusztus 21., kedd

Semmi

Janne Teller:
Semmi
Janne Teller dán írónő regénye kemény, hátborzongató, felkavaró, kíméletlen, szürreális. Ilyen jelzők alapján senki sem gondolná, hogy egy ifjúsági regényről van szó, pedig mégis... egy olyan regényről, amit előbb betiltottak, később viszont kötelező olvasmánnyá tettek.

A könyv egy nyolcadikos osztály tanévéről szól, ami azzal indul, hogy egyik osztálytársuk rájön, hogy az életben semminek sincs értelme, majd angolosan távozik a tanteremből, ahová nem is tér vissza többé. Felkuporodik a házuk előtti szilvafára, és saját szavaival élve "a semmittevést gyakorolja". A ház előtt nap mint nap elhaladó osztálytársaira rendkívül frusztrálóan hatnak Pierre Anthon szavai, és amikor már-már maguk is kezdik elhinni, hogy semminek sincs értelme, elhatározzák, hogy bebizonyítják Pierre-nek, hogy az állítása nem igaz.

Úgy döntenek, hogy elkészítik a Fontos Dolgok Halmát, ahová összehordják mindazt, ami a legfontosabb számukra. Persze nagyon nehéz lemondani arról, ami a legjelentősebb számunkra, ezért annak érdekében, hogy senki se csaljon, mindenkinek egy-egy osztálytársa határozza meg, hogy mit kell beszolgáltatnia. Először csak kedvenc cipő és képregény kerül a kupacra, hamarosan azonban elszabadul a pokol, és egyre bizarrabb dolgok kerülnek beszolgáltatásra.

A történet rendkívül jó szemléltetője a csoporthatásnak. Minél nagyobb egy csoport, annál kisebbnek tűnik az egyén felelőssége, így sokkal inkább hajlamos lesz olyan dolgokat elkövetni, amelyeket egyedül sosem lett volna képes megtenni.

"És ha nem fájna - fűzte hozzá Anna-Li halkan -, akkor nem is lenne olyan fontos."

Az alig 180 oldalas regény pár óra alatt elolvasható, viszont ennél sokkal több ideig lehet gondolkodni rajta. Hihetetlen, és mégis hihető... Nehéz egy könyvről anélkül írni, hogy fontos konkrétumokat közölnénk. Ennél a regénynél ez halmozottan igaz, így legyen elég ennyi: "Erős és szánalmas. Kifinomult és kegyetlen. Bátor és gyáva."

"És amikor Eskildsen tanár úr harmincnyolc perces erkölcsi szónoklata után a katedrára csapva azt üvöltötte, hogy hát mi a fenét akartatok ezzel, akkor Sofie így válaszolt: - Az élet értelmét kerestük. [...] Az iskolában semmi ilyesmit nem tanítottak. Így magunknak kellett utánajárni."


Oldalszám: 181

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése