2012. augusztus 20., hétfő

Szellemlány

Torey Hayden:
Szellemlány
Jadie, az igaz történeten alapuló könyv főszereplője, egy 8 éves, szelektív néma kislány. Beszélni csak otthon, a családja körében szokott, házon kívül még sohasem szólalt meg, nem nevetett, nem sírt. Összegörnyedt testtartására sincs ésszerű magyarázat, hiszen gerincferdülésnek vagy egyéb fizikai torzulásnak semmi nyoma.

Miután a kisegítő osztály, amelybe Jadie is járt, tanár nélkül marad, Torey Hayden gyermekpszichológus, a szelektív némaság szakértője megpályázza és el is nyeri az állást. Hamarosan eléri, hogy Jadie hajlandó legyen megszólalni, azonban azt, amit hall, azt elhinni, feldolgozni és megoldani is nehéz.


Fel voltam rá készülve, hogy gyermekbántalmazásról, molesztálásról fogok olvasni, hiszen ezek sajnos már-már mindennapos eseményeknek számítanak szörnyű világunkban, azonban a kislány sokkal borzasztóbb dolgokról mesél, mint amiket épeszű ember egyáltalán el tudna képzelni. Sokszor szinte már abban reménykedtem, hogy kiderüljön, ez a nyolcéves kislány egy elképesztő manipulátor, és amiről beszél, az valójában meg sem történt, de persze a lelkem mélyén tudtam, hogy itt rendkívül beteg elméjű felnőttek által elkövetett dolgokról van szó.

Hálás vagyok, hogy a könyvet még azelőtt olvasom, hogy gyerekem lenne... Szeretem az olyan könyveket, amik kérdéseket ébresztenek bennem. Most azonban csak egy kérdésem van: Hogyan folyhatott mindez ennyi ideig, anélkül, hogy kiderült volna?

Oldalszám: 348

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése