2013. november 9., szombat

A párválasztó


Már írtam párszor, hogy lassan kezdek túlzásba esni a disztópiás regényekkel, és egyre kevésbé tudnak meglepni. Ezek után az utóbbi időben már szándékosan kerültem őket, pedig a polcomon is csücsül még néhány, így kéznél is lennének. Egy darabig sikerült is megúsznom disztópia nélkül, aztán egy óvatlan pillanatban beleszerettem A párválasztó borítójába. Elolvastam a fülszövegét, bekategorizáltam ártatlan, romantikus lányregénynek, majd hazavittem. A meglepetés akkor ért, amikor elkezdtem olvasni, és kiderült, hogy a történet kerete itt is disztopikus. Nagy szerencse, hogy ezúttal nem ezen van a hangsúly, és végül a történet teljesen elvarázsolt!

Az egykori Egyesült Államok területén létrejött Illéában járunk, ahol az élet nem olyan, mint régen, hiszen az ország 8 kasztra oszlott, a birodalmat pedig a királyi család irányítja. A kasztok élik mindennapi életüket, az Egyesek az Elit tagjai, a Nyolcasok pedig nincstelenek, akik nap mint nap a túlélésért küzdenek. A hétköznapokból egy különleges esemény szakítja ki az összes kaszt lakóját: Maxon feleséget keres.


Maxon a lányok álma, hiszen fiatal, jóképű, és nem utolsó sorban ő a herceg. A hagyományokhoz híven a herceg a nép bármely rendű vagy rangú leányát feleségül veheti, aki a Párválasztóra jelentkezik. A nevezők közül 35 lányt választanak ki, akik beköltözhetnek a királyi palotába, ahol is a herceg választhat közülük. A show pár naptól akár pár hónapig is tarthat, és az egész országban közvetítik. Azt hiszem, nem árulok el meglepetést, ha azt mondom, hogy az ország összes lánya arra vágyik, hogy kiválaszthassák őt. Pontosabban minden lány, kivéve egyet.
"Amikor a postával megjött a levél, anyám magánkívül volt az örömtől. Azonnal el is döntötte, hogy ezzel gyakorlatilag vége minden bajunknak, gondjaink örökre megszűntek. Zseniális tervében az egyetlen problémát én jelentettem."
America Singer egy Ötös. Közel sem vagyonos családból származik, testközelből ismeri az éhezést, de boldog, hiszen szerelmes. Aspen Hatos, ezáltal még America családjánál is szegényebb, de Americát egyáltalán nem zavarja, ha "rangon alul" köt házasságot. A lánynak esze ágában sincs jelentkezni a Párválasztóra, azonban nem kell, hogy megnyerje a versenyt, elég, ha eljut az utolsó szakaszig, ahonnan a kieső lányok már nem a saját kasztjukba, hanem az Elitbe kerülnek. Ez hatalmas előrelépést jelentene America családja számára, mindörökre elfelejthetnék a nélkülözést.

A 35 kiválasztott közé America is bekerül, de első pillanattól fogva csakis a túlélésre összpontosít. Maxonnak azonban America szépsége mellett a távolságtartása is feltűnik, és ahogy az lenni szokott, csak még inkább felkelti az érdeklődését. America igyekszik baráttá válni, és észre sem veszi, hogy eközben egyre jobban egymásba gabalyodnak Maxonnal.
"Ha nem akarod, hogy beléd szeressek, akkor igyekezz kevésbé szépnek lenni. Holnap reggel szólok is a szobalányaidnak, hogy ezentúl krumpliszsákokat öltögessenek össze neked ruhának."
A történet hirtelen ér véget, ugyanis a kiválasztás nem fejeződik be az első részben, még hat lány verseng a herceg kegyeiért, az eredményt csak a folytatásból ismerhetjük majd meg, remélhetőleg minél előbb, hiszen a történet második része még idén megjelenik! A borítója pedig még az első résznél is gyönyörűbb lesz! :)


Kiera Cass a Radford University diákja volt, jelenleg családjával a virginiai Blacksburgben él. A The Siren című fantasyregényét magánkiadásban jelentette meg 2009-ben. Kiera életében megközelítőleg tizennégy fiút csókolt meg. Egyikük sem volt herceg. 



Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: The Selection (2013)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 359

2013. szeptember 17., kedd

Vérbe öltözött Anna

Bajban vagyok ezzel a könvvel, mert alapvetően nagyon tetszett, szerettem olvasni, de a "kísértetölő fiú beleszeret a kísértetlányba" vonal elég meredek volt, nem is igazán értem, miért kellett ez. Összebarátkozhattak volna és Anna segíthetett volna enélkül is, de azt, hogy egymásba szeretnek, nem érzem szükségesnek, sőt, számomra egyáltalán nem is illett bele az összképbe. Pedig alapvetően nyitott vagyok bármilyen hülyeségre, az Eleven testek szerelmes zombija például teljesen levett a lábamról.

A 17 éves Cas édesapja öröksége nyomán különös foglalkozást kapott: kíséreteket öl. Édesapja athaméjával felfegyverkezve idáig minden útjába kerülő kísértettel végzett, most azonban olyasvalakivel találja magát szemközt, aki felkavarja az életét.
"Anna tizenhat éves volt, amikor megölték. Finn bevándorlók lánya volt, az apja a történtek idején már nem élt, meghalt valamilyen balesetben, az anyja egy panziót vezetett a belvárosban. Anna egy iskolai bálra készült, amikor meggyilkolták. A hivatalos verzió szerint elvágták a torkát, valójában majdnem lefejezték. Azt beszélik, egy fehér estélyi ruha volt rajta, amikor rátaláltak, és az egész át volt itatva vérrel. Ezért nevezik vérbe öltözött Annának."
Anna Korlovát 1958-ban gyilkolták meg, és azóta is egykori otthonában kísért. A helyiek tudnak a létezéséről, ezért messziről elkerülik a házat, azonban időnként betéved az épületbe néhány mit sem sejtő hajléktalan, aki zárt helyet keres éjszakára, vagy néhány bátor fiatal, akik meg akarják mutatni a világnak, hogy kísértetek nem léteznek. A házból azonban soha többé nem lép ki egyikük sem.

Az örökké 16 éves Anna hófehér báli ruhájában más, mint az eddigi szellemek. Cas feltett szándéka, hogy megmentse Annát, el sem tudja képzelni, hogy megölje őt az athaméjával. Ahogy újra és újra ellátogat Anna házába, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Hamarosan azonban rájön, hogy élete óriási veszélyben forog, hiszen  megtudja, hogy annak idején ki végzett az édesapjával, és a kísértet a nyomában van.
"Te jó ég, döbbenek rá - én vagyok a pszichiáterek álma: rémálmok, kísértetek, vér, halál, apa, örökség, satöbbi. És szerelem. Egyszerre."
A könyv külföldi borítói:


Ahogy már az elején is írtam, alapvetően egy nagyon szerethető, jól összerakott és rendkívül izgalmas történetről van szó. Számomra ugyan túlzásnak és szükségtelennek tűnt ez a szerelmi szál, de ettől függetlenül nagy kedvenc lett a könyv.

Kendare Blake Dél-Koreában, Szöulban született, de Amerikában nőtt fel, egyetemre pedig Londonban járt. Szereti a görög mitológiát. Korábban is írt már, első regénye, a Sleepwalk Society egy főiskolai történet, híressé azonban a Vérbe öltözött Anna és a történet második része, a Rémálmok lánya tette.

Kiadó: Geopen Kiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: Anna Dressed in Blood (2011)
Forrás: csere
Oldalszám: 285

2013. augusztus 8., csütörtök

Néma üvöltés

Képzeld el, hogy egy napon arra ébredsz, hogy az emberek keresztülnéznek rajtad, és te nem érted, miért. Hiszen mozogsz, beszélsz, sőt, már ordítasz, mégsem figyel rád senki. Lenézel a karodra, és rádöbbensz, hogy meg sem mozdul. Hegyezed a füled, és rájössz, hogy amit te üvöltésnek hittél, valójában meg sem történt. Be vagy zárva a saját testedbe...

Martin Pistorius 12 éves koráig olyan volt, mint bármelyik másik gyerek. Játszott, barátkozott, levelet írt a Télapónak, bosszantotta a szüleit. 12 évesen azonban egy rejtélyes betegség következtében előbb a hangját, majd a járóképességét is elveszítette, végül pedig éber kómába esett. Szülei nem tudták biztosítani számára a megfelelő ellátást, ezért intézetbe vitték, ahol gyakran látogatták.

Hosszú idő múlva Martin agya visszatért a valósághoz. A csodának azonban nem voltak tanúi, hiszen Martin továbbra sem tudott sem beszélni, sem mozogni. Senki sem tudta, hogy a fiú mindent érzékel, és mindent felfog. Martin megtapasztalta az ápolók kegyetlenségét, rengeteg fájdalmat, és rengeteg olyan dolgot, amit gyereknek nem lenne szabad átélnie.
"Fogalmam sem volt róla, hogy a környezetemben lévők miért néznek át rajtam. Bárhogy igyekeztem szólni, kérni, könyörögni, kiáltani, visítani - mindhiába. Tiszta elmém haszontalan testem fogságába esett. [...] Láthatatlan maradtam hát - láthatatlan szellemfiú..."
Martin tudatának visszatérése után kilenc év telt el, mire valaki felfigyelt arra, hogy a kagylóhéj nem üres. Martin gyógymasszőre, Virna vette észre az első jelét annak, hogy Martin értelme visszatért, bár jelezni nem tud. A fiút egy alternatív kommunikációval foglalkozó orvos vizsgálta meg, a vizsgálat pedig egyértelműen igazolta, hogy Martin agya ép, és kommunikációra képes. Innentől kezdve Martin élete rendkívül lassú ütemben, de kezdett megváltozni. Számítógép segítségével sikerült megtanulnia a kommunikációt, és az azóta eltelt évek során munkát kapott, majd a szerelem is rátalált.


A könyv külföldi borítói:


Martin igaz története tele van szomorú, hihetetlen, szívfacsaró jelenetekkel, de mint tudjuk, minden jó, ha a vége jó! Igazi sikertörténet ez, egy rendkívül erős és okos fiatalemberről, aki többet küzdött, mint amennyit egy átlagember el tud képzelni. Sok sikert és boldog életet kívánok Martinnak!


Martin Pistorius olyan volt, mint a többi gyerek. 12 évesen azonban egy gyógyíthatatlan degeneratív betegség következtében éber kómába esett. Sok-sok év telt el, mire valaki felfigyelt arra, hogy Martin a saját testének fogságába esett, és kinyújtotta a kezét, hogy kiszabadítsa a fiút. Hosszú évek küzdelmébe telt, de Martin ma már dolgozik, és boldog házasságban él.

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Ghost Boy (2011)
Forrás: Első Könyvsiker Kölcsönző
Oldalszám: 283

2013. augusztus 2., péntek

Cinder

Lassan itt lenne az ideje, hogy leszámoljak az előítéleteimmel. Határozottan állítottam, hogy a fantasy nem az én világom, az Oni-t mégis kedveltem. Tökéletesen elzárkóztam a zombiktól, az Eleven testek mégis az egyik kedvenc könyvem lett. És most itt van a Cinder, és újabb fal omlott le, én ugyanis pár héttel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy utálom a sci-fit, fogalmam sincs, mi az a kiborg, és el sem tudom képzelni, hogy ilyesmit olvassak, ebben a bejegyzésben mégis éppen arra készülök, hogy ezt a könyvet magasztaljam.

A könyvvel való első találkozásom elég érdekesre sikerült. A történet a klasszikus Hamupipőke-sztori egy elég különleges feldolgozása, és amikor először megláttam, a könyvborítón a feliratot ("Hamupipőke a kiborgok között"), az volt az első gondolatom, hogy az emlékezetes bál-jelenet során Cinder üvegcipő helyett biztosan majd a csini kis műlábát fogja elhagyni. A gyomrom tett egy teljes fordulatot, és innentől kezdve igyekeztem megfeledkezni erről a könyvről.

Ez azonban nem igazán sikerült. Lépten-nyomon belebotlottam a könyv ajánlóiba, és ahogy olvastam a jobbnál jobb véleményeket, egyre kíváncsibb lettem. A gát végül akkor szakadt át, amikor az Alexandra Kiadó nemrégiben 40% kedvezményt adott a saját kiadású könyveire, gyakorlatilag ennek köszönhető, hogy a Cinder a polcomra költözött. Már a könyvesboltból hazafelé tartva elkezdtem olvasni, és azonnal szerelem lett belőle!

De térjünk rá végre a történetre is! :)

Új Pekingben, a Keleti Nemzetközösségben járunk, 126 évvel a IV. Világháború után. Az ország lakosságát egy szörnyű betegség, a letumózis, más néven kékláz tizedeli. Bár az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek, a betegség oka és gyógymódja egyelőre ismeretlen, így aki elkapja, arra a biztos halál vár.

Ebben az országban él Linh Cinder, aki egy fiatal kiborglány, azaz alapvetően ember, számos testrésze azonban mesterséges. Cinder a Keleti Nemzetközösség legtehetségesebb műszerésze, a magánéletben viszont csöppet sem irigylésre méltó: két mostohatestvérével és gonosz mostohaanyjával él, és bár egyik testvérével jó a viszonya, másik nővére a mostohája igyekszik pokollá tenni Cinder életét. A nemzet állampolgárai lenézik, alantas lényként tekintenek a kiborgokra, így Cinder titokban tartja kiborg mivoltát, arról csak a családja tud.

Miután a királyi műszerészek csődöt mondtak, egy napon Cinder megbízást kap a hercegtől, hogy helyreállítsa meghibásodott androidját. Cinder elvállalja a megtisztelő megbízást, de amikor nekilát a javításnak, olyan titokra bukkan, ami az egész nemzetközösség sorsára hatással van.

Amikor az orvosok önkénteseket keresnek a letumózissal kapcsolatos kísérletekhez, Cinder mostohaanyja gondolkodás nélkül átadja a lányt az orvostudománynak, miközben tisztában van azzal, hogy ezzel a döntéssel gyakorlatilag halálra ítélte a lányt. Azt azonban senki sem sejti, hogy Cinder halála esetén az ország is pusztulásra van kárhoztatva, így minden azon múlik, hogy sikerül-e életben maradnia és megszöknie a laboratóriumból.

A könyv külföldi borítói:


A bejegyzés elején már épp eleget áradoztam a könyvről, nem akarom ismételni magam. A lényeg, hogy teljesen elvarázsolt, és már alig várom a következő részt! Ja, igen, ezt nem is említettem, egyelőre úgy tűnik, négy részes lesz a sorozat, a következő részek a Piroska és a farkas, Aranyhaj, illetve Hófehérke történeteit fogják feldolgozni.
Marissa Meyer amerikai írónő 1984-ben született. Jelenleg Tacomában, Washingtonban él vőlegényével és két macskájával. Első könyve megjelenése előtt 5 évig egy könyvkiadóban dolgozott, 2008-ban pedig részt vett egy íróversenyen, amelyen a Csizmás kandúr egy futurisztikus feldolgozásával indult. A könyvírás mellett az utazás, a borkóstolás, valamint az antikvitásokra való vadászat a szenvedélye.

Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: Cinder (2012)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 431

2013. július 21., vasárnap

10(+10) kérdés

Juci és Jadranka is invitált egy játékba, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! A játék lényege, hogy a bloggerek a másik blogger által feltett tíz kérdésre válaszolnak, majd ők is feltesznek újabb tíz kérdést, amit továbbadnak.

Én már elég későn szállok be ebbe a játékba, mert hiába kaptam meg a díjat már rég, csak most van időm, hogy válaszoljak is a kérdésekre. Emiatt ha nem haragszotok, én már nem adnám tovább a játékot, mert szerintem mindenkinél járt már, én most a sor végén kullogok. Persze ha valaki úgy érzi, kimaradt a dologból, és szeretne játszani, írjon egy kommentet, és kérdezek tőle 10 dolgot! :)

Juci kérdései

Milyen, könyvekkel kapcsolatos munka érdekel a legjobban?
Gyerekkoromban nagyon szerettem volna könyvtáros lenni, felnőttként azonban győzött a logika, és inkább jobban kereső foglalkozást választottam magamnak... ettől függetlenül ha egyszer lenne rá lehetőségem, biztosan nyitnék egy könyvesboltot, ahol néhány alkalmazott mellett magam is dolgoznék.

Mi akartál lenni gyermekkorodban?
A könyvtáros mellett sokáig nagy vágyam volt, hogy stewardess vagy idegenvezető legyek. Aztán ahogy az évek múltak, ez a dolog annyira megkopott, hogy amikor a továbbtanulásra került a sor, már egyik sem volt opció.

Ha gyors receptet kellene írnod egy sikerkönyvhöz (ami tényleg jól eladható, már-már kultikus...), milyen hozzávalókat szednél össze?
Érdekes kérdés, mert sem könyvet írni, sem főzni nem tudok. Mármint persze receptből le tudok koppintani kajákat, de ha valamit elszúrok, már nem nagyon tudok újratervezni, mert fogalmam sincs, mit mivel tudnék kijavítani. Emiatt önállóan szinte soha nem kísérletezem. Ha a recept azt mondja, hogy 15 dkg liszt, és véletlenül 16-ot sikerül az edénybe öntenem, képes vagyok visszakanalazni 1 dekát, mert "jaj, mi lesz, ha nem tartom be az arányokat?"
Ettől függetlenül azt hiszem, egy jó könyv hozzávalói kb. ezek lehetnek: fantázia, eredetiség, könnyed hangvétel (+egy gyönyörű borító, amivel levesz a lábamról).

Gyűjtesz valamit?
Emlékeket. Régi szenvedélyem, hogy minden szép élményemhez kapcsolódóan elteszek valami apróságot, amit később annyira jó elővenni! Van egy parafatáblám, erre tűzök fel sok-sok apróságot, amik szép emlékeket idéznek, pl. buszjegy egy városnézésről, mozijegy egy randiról, képeslap, esküvői fénykép stb. Hogy ne legyen túlzsúfolt, időnként leveszek róla pár dolgot, és mennek az "emlékdobozomba". Ez egy kartondoboz, amiben az életem fontos szeletkéinek emlékei pihennek: a sikeres főiskolai felvételimről szóló értesítő levél; bérpapír az első diákmunkámról; egy újságcikk, amiben egy verseny miatt szerepel a nevem; a szalagavatónkról készült DVD; a ballagási tarisznyám; egy utolsó fújásnyi az első parfümből, amit a férjemtől kaptam; az esküvői zenéink CD-n; az esküvői gyertyáink és sok más apróság. Remélhetőleg 2-3 éven belül kibővül a doboz egy apró babacipővel és egy kórházi karszalaggal is. :)

Te ajánlasz inkább könyveket másoknak vagy inkább neked ajánlanak?
Inkább én ajánlok (valójában a blogom is ezt a célt szolgálja), főleg azért, mert szívesen olvasom a legújabb megjelenésű könyveket is, amikről még senki sem írt.

Volt olyan könyv, amiről egyszerűen nem tudtál bejegyzést írni?
Volt olyan, amivel sokat nyűglődtem, és nagyon rövidke bejegyzés született belőle, mostanában viszont volt olyan könyv, ami teljesen kimaradt a blogomból, de nem feltétlenül azért, mert rossz volt, sokkal inkább időhiány miatt.

Mivel töltöd a legszívesebben a szabadidődet az olvasáson/blogolások kívül?
Pár hónapja még azt mondtam volna, hogy süthető gyurmából ékszereket készítek, most viszont inkább azt kérdezném, hogy mi a fene az a szabadidő? :)

Van valamilyen olvasási rituáléd?
Sokszor mielőtt belekezdenék egy könyvbe, találomra kinyitom egy oldalon, és elkezdem olvasni. Emiatt többször is belefutottam már olyan részekbe, amikbe csak később kellett volna, ennek ellenére továbbra is gyakran megteszem. :)

Számít neked, hogy más mit mond egy könyvről? Mennyire vagy hajlandó "szembemenni" az éppen elfogadott trendekkel?
Is-is: egyrészt számít más véleménye, hiszen sokszor pont azért olvasok el egy könyvet, mert jó ajánlóra bukkantam róla, másrészt viszont, ha mégsem jött be az adott könyv, akkor nem félek ezt leírni. Nem fogom csak azért szépíteni a véleményem, mert mások jókat írtak róla. Írtam már negatív kritikát 90%-os értékelésű könyvről is.

Melyik íróval ülnél le egy baráti sörözésre, kávézásra?
Ha tehetném, mindegyik imádott olvasmányom után leülnék az írójával egy baráti beszélgetésre, nincs olyan, akit külön kiemelnék közülük.

Jadranka kérdései

Van-e háziállatod? Ha igen, akkor kicsoda-micsoda ő, hogyan és mióta éldegéltek együtt?

Gyerekkoromban volt egy mocsári teknősünk, akit apa talált (az apróság épp öngyilkosságra készült, ugyanis egy forgalmas úton próbált átmenni). Tallérnak neveztük el, a mérete alapján. Pár évig lakott nálunk, aztán amikor már nagy lett, visszavittük a tóhoz, ahonnan származik.

Tavalyelőtt pedig én hoztam haza egy éhes kölyökcicát, akit - miután megetettem, megitattam, játszottam vele - másnap legyőzött a teljes letargia, és kiderült róla, hogy nem lakásba való a kis kóbor lélek. Miután minden próbálkozásom ellenére órákat ült a lábtörlőn, és csak nyávogott, levittem sétálni, és ekkor megtaláltuk az anyukáját egy iskola udvarán, úgyhogy Limo (=Limonádé) csak másfél napig lakott nálunk.


Mit olvasol éppen?
Emily - Elveszett emlékek van most folyamatban, de egyszerre több könyvet is szoktam olvasni, így könnyen lehet, hogy a bejegyzés befejezése után valami mást is lekapok a polcról.

Könyvet vagy e-book-ot olvasol szívesebben?
Próbálkoztam a férjem e-book olvasójával, de pár napos fellángolás után visszatértem a papíralapú könyvekre.

Általában honnan szerzed be az olvasmányaidat?
Két könyvtárba vagyok beiratkozva, illetve az Első Könyvsiker Kölcsönzőből is szoktam kölcsönözni. Amikor tudok, szívesen csereberélek is. Emellett rengeteget vásárolok is, évente 50-100 ezer Ft-tal gazdagítom a könyvpiacot. Ezt abszolút nem sajnálom, amikor 5 hónapig nem volt munkám, akkor is inkább a kaján spóroltam, de könyvekre továbbra is költöttem. Mindig azt mondom, hogy akkor leszünk nagy bajban, ha már könyvekre sem telik.

Ha te is szinte már megszállottan vásárolsz és gyűjtögetsz könyvet, családod tagjai, barátaid mit szólnak a könyvvásárlási, könyvfelhalmozási szokásaidhoz? Hogyan tolerálják, illetve van-e valami "minek már megint egy újabb könyv, nincs még elég?" típusú beszólás, amivel rendszeresen bosszantanak?
Mivel a szülői lakásból albérletbe költöztem, egyáltalán nem vittem magammal könyveket. Később egy születésnapomon beköltözött hozzánk a teljes Harry Potter-sorozat, de a saját lakásunkba való költözéskor is csak ennyink volt még. Az eltelt 3,5 évben azonban szépen fejlődött a gyűjtemény, és szerencsére a férjem is kifejezetten szereti nézni, ahogy gyűlnek a könyveim. :)



Vannak-e kedvenc könyveid, amiket akár rendszeres időközönként újra is olvasol, vagy újraolvasnál, ha lenne rá időd/lehetőséged? Melyek ezek?
Úgy vagyok vele, hogy ha holnap beszüntetik a könyvnyomtatást, én pedig 200 évig élek, akkor sem lesz időm elolvasni mindent, amit szeretnék. Emiatt elég ritka, hogy egy könyvet többször is elolvassak, de kivételek persze nálam is vannak. A hazai klasszikusok közül az Abigél visszatérő vendég, a külföldiek közül pedig a Harry Potter részeit veszem elő újra és újra.

Van-e olyan, ami nem kedvenc ugyan, de mikor eléggé magad alatt voltál, fel tudott vidítani vagy legalább elterelte a figyelmedet a gondjaidról?
Kevés igazi kedvencem van, általában minden élvezetes könyvet kikiáltok kedvencnek, de aztán lecseng a lelkesedés, hiszen találok még "kedvencebbet". Viszont sokszor volt már, hogy a könyvek segítettek át egy-egy nehezebb időszakon. Használtam már figyelemelterelésnek egy fogfájós éjszakán, vagy amikor éjszakás volt a férjem (ez nagyon ritka, így amikor 1-2 évente előfordul, nem találom a helyem), de kamaszkorom borzalmas szerelmi bánatait is segítettek már könyvek túlélni.

Van-e olyan idézet, mondat, amit könyvben olvastál és nagy hatással volt rád? Ha igen, melyik az?
Nem tudok egyetlen idézetet kiemelni, mert sok ilyen van. Nem véletlen, hogy szinte minden bejegyzésemet az adott könyvből származó idézetekkel tarkítom.

Milyen terveid, vágyaid vannak az elkövetkező 5 évre?
Szerintem az elkövetkező 5 évben ez már nem fog megvalósulni, de nagy vágyam, hogy egyszer írjak egy könyvet. Ezernyi ötlet van a fejemben, már csak ki kellene választani az igazit, és könyvvé formálni. Ez azonban idő (és szakértelem) híján egyelőre várat magára.

Nem tudok kitalálni tizedik kérdést, úgyhogy ide mindenki írjon, amit akar. Köszönöm. :)
Mivel ez nekem már a huszadik kérdés lenne, így nem írok helyette semmit. Én is köszönöm a kérdéseket!

Prodigy - Született tehetség

A trilógia első kötetéről, a Legendáról csak áradozni tudtam néhány hónappal ezelőtt. Most, a második részről nem fogok. :(

Az első rész ott fejeződött be, hogy June, a Köztársaság katonája, és Day, a Köztársaság első számú körözött bűnözője teljesen összemelegedtek. A második részben a két fiatal tovább menekül, legfőbb céljuk, hogy a Patrióták segítségét kérve megtalálják és megmentsék Day öccsét, Edent. A Patrióták úgy döntenek, segítenek nekik, ám nem csupán szívjóságból. Amikor az Első Polgár meghal, és fia, Anden veszi át a helyét, June és Day küldetést kap a Patriótáktól: meg kell ölniük az új Elsőt.

June feladata, hogy közel férkőzzön Andenhez, és amikor az Első nem számít rá, megkezdődik az akció. June azonban hamar rájön, hogy Anden teljesen más, mint az apja, és célja, hogy apja sok téves döntését helyrehozza. June megpróbálja leállítani az akciót, de közel sem biztos, hogy sikerül, ráadásul az is lehet, hogy Anden nem az, akinek mutatja magát...

Day eközben a Patriótákkal marad, és az akció részleteit tervezgetik. Ő kapta a feladatot, hogy megölje az Első Polgárt, és bár alapelve, hogy nem öl embert, most az öccse élete a tét. Amikor rájön, hogy June szabotálni akarja az akciót, döntenie kell, hogy vele tart-e...

June és Day ellentétei az első részhez képest most még jobban kiélesednek, mindketten nem egyszer meginognak, és kérdéses, hogy June képes lesz-e feladni az eddigi gazdag életet Day miatt, Day pedig képes lesz-e ölni az öccse miatt.

Dióhéjban ennyit tudok elmondani a történetről, mert minden más már spoiler lenne. Nehéz erről egyebet írni. A Legenda teljesen elvarázsolt, és ugyanezt vártam volna a folytatástól is, de sajnos nem ezt kaptam tőle. Aki az első részben kedves és aranyos volt (Tess), az most egy kibírhatatlan kis pukkancs lett, féltékeny és rendkívül gyerekes. Az egész könyv a lázadásról és az új Első megölési kísérletéről szólt, ami idáig rendben is lenne, de a megvalósítása elég unalmas lett. Egyfolytában terveket gondolnak ki, politikai szálakat szőnek a történetbe, és összeesküvés-elméletek tucatjaival találkozhatunk, pl. arról, hogy a Patrióták tényleg Patrióták-e, vagy pont a Köztársaság bérelte fel őket, hogy úgy tegyenek, mintha Patrióták lennének? Még így, 27 éves korom küszöbén is túlzásnak éreztem ezt a sok politikai vonatkozást, 16 évesen szerintem kardomba dőltem volna ettől a könyvtől.

Persze a harmadik részt ettől függetlenül még el fogom olvasni, én már csak ilyen mazochista típus vagyok (nem, nem vagyok az, csak reménykedem, hogy az utolsó rész inkább az első színvonalát hozza majd). De az is lehet, hogy tényleg disztópia-túladagolásban szenvedek már, érik az a szüneteltetés a témával kapcsolatban, mert ha így haladok, egy idő után már egyik sem fog tetszeni. :(
Marie Lu 1984-ben született Pekingben, de Amerikában járt egyetemre, és ma is ott él. Első regénye megjelenése előtt egy videójáték-gyártó cégnél dolgozott művészeti igazgatóként, ma viszont már disztópiás YA-regényeiről ismerik világszerte.



Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Legend Trilogy - Prodigy (2013)
Forrás: Első Könyvsiker Kölcsönző
Oldalszám: 358

2013. július 13., szombat

Csúfok


Lehet, hogy egy időre fel kellene függesztenem a disztópiás regények olvasását, mert bármennyire élvezetesek is, annyira egy kaptafára épülnek, hogy néha már azt sem tudom, melyik történetből származik egy-egy momentum, ami éppen az eszembe jutott. Amikor megjelent Marie Lu Prodigy című regénye, egy pillanatig azon ujjongtam, hogy végre megtudhatom, hogyan alakul Lena és Alex sorsa, mi történik a delírium elleni harccal, aztán néhány másodperc után észbekaptam,  hogy amire gondolok, az a Delírium és a Káosz folytatása lenne, a Prodigy viszont a Legenda folytatása...

Szóval mondanom sem kell, már őrült nagy káosz van a fejemben ezekkel a regényekkel kapcsolatban, és hiába szeretem őket, amikor az olvasás után pár nappal (héttel) írnom kell róluk, már elég nehéz összeszednem, hogy éppen mit is olvastam. Ugyanígy vagyok ezzel most is, hiszen a Csúfok is disztópiás regény, ezzel együtt hozza a stílus kötelező elemeit: fiatalokról szól, akiket az országuk valamilyen tesztek alapján beskatulyáz, tuti, hogy előkerül egy fincsi kis járvány, vagy valami egyéb orvosi gubanc a háttérben, na meg persze némi szerelem is kell a történetbe... Természetesen meg lehet ezt oldani ezerféleképpen, de lassan már nem tudom elkülöníteni a szálakat, ilyenkor történik, hogy Lenát és Alexet keresem abban a történetben, ahol valójában June és Day a főszereplő.

Ennyi félrebeszélés után térjünk rá a konkrét könyvre (igyekszem tényleg a Csúfokról írni, és nem összekeverni semmivel)!

Tally hamarosan tizenhat éves lesz, ami azzal jár, hogy a születésnapján átesik egy műtéten, ami gyönyörűvé változtatja. Tally világában ugyanis tizenhat éves koráig mindenki csúf, ők Csúfszálláson élnek, születésnapjuk után viszont átköltözhetnek Újszéphelyre, ahol az élet csak a szépséges emberekből és a féktelen bulikból áll. Tally már alig várja, hogy szép lehessen, de nagyon megnehezíti számára a várakozást, hogy legjobb barátja, aki három hónappal idősebb nála, már átváltozott, így elszakadtak egymástól.

A végtelennek tűnő várakozás alatt Tally megismerkedik egy Shay nevű lánnyal, aki ugyanazon a napon született, mint ő. Tally elképesztően boldog, hiszen így nem kell elszakadniuk egymástól, mert a műtéteik egy napon lesznek. Van azonban valami, amire Tally nem számít: Shay-nek esze ágában sincs vállalni a műtétet, ő nem szeretne szép lenni, a tizenhatodik születésnapja előtt el akar szökni a városból. Különleges helyeket mutat Tally-nek, és olyan emberekről beszél neki, akik a várostól távol, egy titkos helyen élnek, és a több száz éves múltat tisztelik, amikor még senkit sem műtöttek meg, emiatt nem volt mindenki teljesen egyforma.
"Bárcsak bölcsebbek és fejlettebbek lennének az emberek, hogy mindenkit egyformán kezeljenek akkor is, ha más a kinézetük!"
Tally el sem tudja képzelni ezt az életstílust, így amikor Shay elszökik, és búcsúlevelet hagy neki, amely alapján megtalálhatná a titkos települést, el sem gondolkodik azon, hogy utánamegy. A műtét napján azonban kiderül, hogy Shay-t komoly megfigyelés alatt tartották a felsőbb szervek, és megzsarolják Tally-t, hogy menjen Shay után, adja fel őket, különben sohasem fogják megműteni őt, és egész életében csúf marad. Tally Shay után megy, de nem egészen azt találja a titkos városban, amire számított. Hamarosan megvilágosodik előtte a szökevények logikája, célja, és a műtétek hátterében álló szörnyű titok is... de sajnos már későn, hiszen a Különleges Körülmények Ügyosztálya pontosan tudja, hol tartózkodik Tally. Mindannyiuk élete veszélyben forog. Vajon sikerül legyőzniük a hatalmat?


Erre a könyvre a Könyvmolyképző nemrégiben tartott elképesztő akciójában csaptam le, mindössze 625Ft-ért. Ennyit mindenképpen megért, de azért nem akkora átütő regény, így teljes áron már nem lennék annyira elégedett vele. Azt mindenképpen szeretném hozzátenni, hogy egy 2005-ös regényről van szó, tehát jóval megelőzi a mostani "minden hónapban kiadunk legalább egy tucat disztópiás regényt" divatot, és valószínűleg 2005-ben olvasva nagyobbat ütött volna, de mostanra a témáit már jócskán elcsépelte a többi hasonló könyv. Egy próbát mindenképpen megér, mert jó könyvről van szó, de ha lehet, tartsatok egy kis szünetet a hasonló témák között! :)

Érdekesség: idáig ebben a könyvben olvastam a legfurcsább kezdőmondatot: "A kora nyári ég macskahányásszínű volt."

Scott Westerfeld 1963-ban született Dallasban. Sci-fi író, aki leginkább ifjúsági fantasztikus regényeivel vált ismertté. Disztópiái mellett írt már hard sci-fi, science fantasy, cyber- és steampunk témájú könyveket is. Hazánkban a Csúfok-sorozatot adták ki tőle először, 2012-ben pedig megkezdődött a Leviatán-sorozat publikálása is.


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2007
Eredeti címe: Uglies (2005)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 364

2013. június 30., vasárnap

Az eltitkolt lány

Kissé távol állnak tőlem a hasonló témájú könyvek, de időnként azért elolvasok egy-egy női sorsról szóló regényt. Nemrégiben a könyvtárban bukkantam rá erre a könyvre, és nagyon megfogott a témája, így hazahoztam. Jó döntés volt.

Somer orvosként dolgozik és San Franciscoban él indiai származású férjével. Házasságuk kívülről nézve irigylésre méltónak tűnik, ismerőseik csak a gyerek hiányát kérik rajtuk számon időről időre, nem is sejtve, hogy ezzel mekkora fájdalmat okoznak. A házaspár ugyanis régóta próbálkozik már, de a gyermekáldás elkerüli őket; Somer minden alkalommal elvetél.

"Talán a természet így akar közölni vele valamit. Talán azt, hogy engem nem szánt anyának."
A világ másik felén egy friss anyuka a kínok kínját éli át, de végre döntésre jut: alig pár órás kislányát árvaházba adja, megelőzve ezzel, hogy a férje vegye kezelésbe az ügyet, amiért ismételten egy haszontalan lánygyermeknek adott életet.
"Arre! Újabb lány? Mi bajod van neked?"
Amikor Somer férje előhozakodik az örökbefogadás lehetőségével, úgy döntenek, egy indiai kisbabát fognak megmenteni, így a tündéri Asha végül a tudtuk nélkül összeköti a két sokat szenvedett asszony életét. Kezdetben minden olyan, mint egy valóra vált álom: Somer végre anya lett, szép lassan ösztönei is kibontakoznak. Az évek múlásával, Asha cseperedésével azonban mintha minden összeomlana: Somer úgy érzi, nem illik a családba, indiai származású férje és kislánya mellett ő maga kilóg a képből. Mindeközben Asha is érzi, hogy valami nem jó, ő nem ide való, és bár fogalma sincs arról, milyen lehet Indiában élni, úgy gondolja, ott a helye. Főiskolás korában úgy dönt, megkeresi az édesanyját. Mumbai azonban kicsit más, mint amilyennek képzelte, így a beilleszkedés sem egyszerű.
"Asha elolvas egy történetet az információs szolgáltatóipar fejlődéséről és egy másikat a városi ebédkihordó rendszer működésének hatékonyságáról. Már-már azt hinné, hogy Mumbai a világ legújabb nagy iparvárosa, amikor belebotlik egy vezércikkbe a menyasszonyégetésről."
A történet két szálon zajlik, így Somer mellett Asha édesanyja, Kavita sorsának alakulását is nyomon követhetjük. Megdöbbentő, elkeserítő életutakról olvashatunk, szívszorító, fájdalmas és európai szemmel szinte elképzelhetetlennek tűnő életekkel találkozhatunk. Nagyon szépen és részletesen kidolgozott történetről van szó, a fejezetenként váltakozó helyszínek miatt pedig még jobban kidomborodnak a kulturális különbségek, még élesebbé válik a kontraszt a világ két része között.


Nagyon nagy hatást gyakorolt rám ez a könyv, és bár - ahogy említettem - ritkán olvasok hasonló témákról, most nagyon hálás vagyok, hogy ez a könyv hazajött velem a könyvtárból.

Shilpi Somaya Gowda kanadai írónő Torontóban született indiai származású szülők gyerekeként. 1991-ben önkéntesként egy indiai árvaházban töltötte a nyarat, ekkor született könyve alapötlete. Férjével és két kislányával jelenleg Kaliforniában él.


Kiadó: Mérték Kiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: Secret Daughter (2010)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 379

Akadozva...

Sajnálom, hogy rég nem írtam semmit, de egyelőre elég fárasztó az új munkahelyen való betanulás, rengeteg dolgot kell elsajátítanom, így mire hazaérek, már csak aludni szeretnék. Tegnap gondolkodtam azon, hogy lassan illene valamit írnom ide, mert már legalább 2 hete semmit sem írtam, erre most nézem, nem 2 hét volt az, hanem egy hónap... eléggé szalad az idő.

Ha az írásra nem is, a reggeli-délutáni ingázásnak köszönhetően legalább az olvasásra maradt időm - még ha nem is annyi, mint korábban -, így legalább van miről írnom, és amint időm engedi, jövök is a beszámolókkal. Ma mindenképp jövök egy újjal, aztán a többit is megírom szép lassan, és remélem, augusztus közepére, mire letelik a próbaidőm, kicsit már könnyebb lesz.


Sajnos mostanában sok könyv volt nálam, amiket idő híján el sem tudtam kezdeni. Még áprilisban, mielőtt munkát találtam volna, kikölcsönöztem a könyvtárból egy tucatnyi vágyott könyvet, de nagy részüket érintetlenül vittem vissza nemrég. Jó lenne már belerázódni a dolgokba, mert most esténként vagy tanulnom kell, vagy egyszerűen az ágyba zuhanok, és két perc múlva már alszom is. Hiányzik, hogy gyakorlatilag még hétvégén sincs időm leülni egy könyvvel, és órákig csak olvasni. Milyen rég is volt már, hogy egyhuzamban végigolvastam egy könyvet, vagy éjszakáztam egy jó regény miatt!

Félre ne értsetek, én vagyok a legboldogabb ember, hogy végre újra van munkám, csak mint tudjátok, az olvasás is szerves része az életemnek, és nehéz háttérbe szorítanom, és kicsit fáj, hogy most mégis muszáj. De még néhány hét, és a blogom újra régi fényében pompázik majd!

2013. június 1., szombat

Interjú Buglyó Gergellyel, az Oni trilógia írójával

Nemrég volt szerencsém elolvasni az Oni: Szürke vér című könyvet, az Oni trilógia első részét, melynek beszámolóját itt olvashatjátok. Még nagyobb örömömre szolgál, hogy Buglyó Gergellyel, a könyv írójával interjút is készíthettem! Fogadjátok szeretettel!


Kutatóorvosként és egyetemi oktatóként dolgozol, házas vagy és hamarosan megszületik a második kisfiad. Szenvedélyesen érdeklődsz a japán kultúra iránt, országos sógi-bajnok vagy, ezek mellett pedig alig néhány hete adták ki debütáló regényed. Ha hozzáteszem, hogy mindezt 32 éves korodra érted el, gyanússá válik, hogy titokban sikerült feltalálnod az időutazást is, mert ennyi elfoglaltságot másképp elég nehéz összeegyeztetni. Hogyan fér bele ennyi minden az életedbe? Már gyerekkorodban is ilyen sok dologra fókuszáltál egyszerre?

Az időutazás tényleg klassz találmány lenne: ugyanis jól ráéreztél arra, hogy (számomra legalábbis) időből van a legkevesebb. Igyekszem jól beosztani az időmet, de ez sem segít azon, hogy amíg szakmai cikken dolgozom, nem tudok haladni a regény folytatásával, és amíg a regényt írom, addig nem mondhatnám, hogy csúcsformában lennék a sógiban. Az élet egyik nagy kérdése egyébként, hogy az ember akkor érvényesül-e jobban, ha egy területen próbál minél magasabbra jutni, vagy akkor, ha minél több dologba belekontárkodik. Én az utóbbi álláspontot képviselem, hiszen sok minden érdekel, és képtelen lennék rá, hogy ezek közül csak az egyikkel foglalkozzam. Azt hiszem, ez így volt már gyerekkoromban is.

Alig egy hónapja, a Könyvfesztiválra jelent meg a könyved. Elégedett vagy az eddigi visszhanggal?

Nagyon is! Mivel az első regényemről van szó, arra előzetesen sem számítottam, hogy csupa magasztaló kritika jelenik majd meg, hiszen még sokat kell fejlődnöm. Mindezzel együtt a pozitív kritikák vannak többségben, bár megjelent néhány vegyes, és egy negatív recenzió is, ez utóbbi az Élet és irodalomban. A moly.hu oldalon a regény jelenleg 89 százalékon áll, ami szerintem jónak mondható még akkor is, ha 9 értékelés után a pontszám nem végleges.

Egy pozitív értékelés mindig feldobja a napom; ezúton is szeretném megköszönni a kritikát, amit a blogodban közöltél. Amikor pl. a librarius.hu oldalon nem más méltatta a könyvet, mint Böszörményi Gyula (akit szakmailag igen nagyra becsülök), akkor majd kiugrottam a bőrömből. Hasonlóan pozitív élmény volt, amikor egy rokonom barátnője üzente, hogy a kisfia idáig nem szeretett olvasni, de ezt a könyvet ki sem lehet venni a kezéből. Ami a negatív kritikát illeti, elsőre persze bántó lehet, de az a helyzet, hogy nagyon sokat segít a fejlődésben. A Szürke vér kapcsán többen említik negatívumként (pl. te is), hogy a végén nagyon tömény az „információözön”. Ezt már a szerkesztőm is észrevette, próbáltunk is javítani rajta, de úgy látszik, nem sikerült elég emészthetővé tenni ezt a részt. Mindenesetre a következő részeknél jobban odafigyelek majd az információadagolásra. A másik visszatérő kritika, hogy Rókaképű túl könnyen elmond mindent csak azért, mert meghallja, hogy Áronék a természetfelettiről beszélgetnek. Ezt már kevésbé érzem megalapozottnak, hiszen valójában nem ezért avatja be Áronékat, hanem azért, mert tudja, hogy Anna a Wereczkey családhoz tartozik, és bízik benne, hogy segíthet neki (más kérdés, hogy ezt csak a beszélgetés végén árulja el, talán jobban ki kellett volna hangsúlyoznom). A lényeg tehát, hogy szerintem minden kritikában akad valami, amiből az ember íróként gyarapodhat, ha elgondolkodik rajta, és nem csak lesöpri magáról.

Rengeteg hazai író dönt úgy, hogy írói álnevet választ. Ez főként a fiatalokat megcélzó regények szerzőire jellemző. Nálad az első perctől fogva egyértelmű volt, hogy nemcsak a saját neveden fogod publikálni a könyved, de a cselekményt is hazai környezetbe helyezed?

A hazai környezet számomra nem volt kérdéses, így pedig semmi okom nem lett volna álnéven írni, hiszen az első oldal után máris világos lesz az olvasó számára, hogy magyar könyvről van szó. Bár hallottam olyan véleményt, hogy marketingszempontból előnyösebb úgy beállítani a könyvet, mintha egy külföldi bestseller magyar fordítása lenne, én sosem éltem angol nyelvterületen, és attól féltem, hogy ha ilyen, divatos környezetet választok, akkor nem lenne elég hiteles a regényem. Másrészt bíztam benne, hogy a hazai helyszín segít majd, hogy az olvasó közelebb tudjon kerülni a szereplőkhöz és a történethez. Az eddigi kritikák alapján azt mondhatom, hogy nem bántam meg a döntést.

Regényedben többnyire hétköznapi neveket használsz. Ezek tudatos választások voltak, például egy-egy családtagod után, vagy amikor új karakter bukkant fel a történetben, egyszerűen csak a naptárra pillantottál, és kerestél egy szimpatikus nevet?

A főszereplők nevét már nagyon régen kitaláltam, és akkoriban még nem számítottak túl hétköznapinak. Az ezredforduló környékén (kis túlzással) az Áron nevet csak székely viccekben lehetett hallani, a Lilit pedig egyáltalán nem. Valamiért megtetszettek ezek a nevek, de a dolog okára már nem emlékszem. Nátán Lessing Bölcs Náthánja után kapta a nevét (a magyarban persze ez ma is ritka név, és h nélkül szerepel a naptárban). Feri neve szándékosan hétköznapi, Anna pedig azért lett Anna, mert beleképzeltem magam a szülei helyébe: olyan nevet kellett adniuk, ami Magyarországon és Japánban egyaránt létezik, hogy legalább a neve ne „lógjon ki”. Tudtommal csak az Anna és az Erika ilyen.

A feleséged a hivatalos előolvasód. Mi volt az első megjegyzése, amikor beleolvasott a készülő regényedbe? Egyáltalán tudta, hogy min dolgozol, vagy csak akkor mutattad meg neki, amikor már kezdett kerekedni a történet?

Tudta, hogy van egy félig (na jó, inkább húsz százalékban) kész regényem, ami évek óta a gépemen porosodik, ill. porosodna, ha létezne digitális por, ami belepi a régóta meg nem nyitott dokumentumokat. Amikor 2009-ben nagy elszántsággal nekiálltam, hogy kerül, amibe kerül, én ezt most befejezem, akkor az átírt és újonnan írt fejezeteket egyenként adtam oda neki, ahogy sorban elkészültem velük. Szerencsére tetszett neki, különben nemigen lett volna kedvem folytatni a munkát, de azt sem titkolta el, ha valamivel nem volt elégedett. Most is fejezetenként olvassa a második részt, és sokat segít nekem az észrevételeivel.

Volt olyan pont az írás során, amikor úgy érezted, bármilyen keményen is próbálkozol, nem akar összeállni a kép?

Előfordult, hogy komoly nehézségekbe ütköztem. Nem mindig az vezetett célra, ha keményen törtem a fejem a problémán: sokszor szinte véletlenül jutott eszembe a válasz, miután egy kicsit pihentettem a kérdést.

Már a kezdetektől fogva trilógiának szántad, vagy az írás közben született annyi ötlet, amire már érdemes több kötetet építeni?

Kezdetben egyetlen könyvnek szántam az Onit (a „munkacíme” Oni: Az első Talizmán volt). Már akkor is hosszúnak tűnt, amikor még csak a cselekményvázlat kidolgozásánál tartottam, de két fejezet megírása után végképp be kellett látnom, hogy nem fog beleférni egyetlen könyvbe. Ekkor tettem félre a kéziratot. 2009-ben újra elővettem, és három részre osztottam a történetet.

Hogyan szoktál írni? Akadt olyan, hogy bal kézzel pelenkát cseréltél, jobb kézzel cumisüveget tartottál, és eképpen zsonglőrködve próbáltál három értelmes mondatot kigondolni, vagy inkább teljes csöndben és magányban dolgoztál a regényeden?

Bálintkával kapcsolatban a fürdetés és az esti mese a feladatom, a pelenkázásra egyelőre nem tudtam rávenni magam. Az viszont előfordult már, hogy miközben írtam, ő ölbe kérezkedett és elkezdte nyomkodni a billentyűket (mindent szeret, amit nyomkodni lehet, de a számítógépet különösen). Alapvetően jobb lenne, ha nappal tudnék írni, de ez csak ritkán sikerül; legtöbbször éjszaka írok, amikor csend vesz körül. Az utcán töltött időt is ki szoktam használni, így gyakran fejben írok kutyasétáltatás közben, vagy útban a munkahelyemre.

Bár alapötlete még a stílus hazai elterjedése előtt született, a könyved fiataloknak szóló, úgynevezett YA („young adult”) regény. Manapság napi szinten jelennek meg az ennek a korosztálynak szánt regények. Biztatólag hatott rád, hogy ekkora kereslet van ezekre a könyvekre, vagy inkább megijesztett, hogy ebből a rohamosan bővülő kínálatból kell kiemelkedned?

Ennek mindkét oldalát nagyon jól látod. Egyrészt, amikor a kézirattal házaltam a kiadóknál, bíztam benne, hogy pozitív lektori elbírálás esetén nem lesz akadálya a kiadásnak, hiszen úgymond „eladható” zsánerbe tartozik a könyv. Az érem másik oldala viszont az, hogy amíg a kézirat a kiadásra várt, némi túlzással folyamatos rettegésben éltem, hogy a rengeteg YA könyv és film kimeríti a lehetőségek tárát, így a regényemben szereplő ötletek koppintásnak tűnnek majd. Szerencsére ez a félelmem nagyrészt alaptalannak bizonyult, bár némely kritikus valóban más könyvekhez hasonlítja az Onit, sőt, egyesek különleges képességekkel is felruháznak, miszerint olyan könyvet is le tudok koppintani, amit nem olvastam.

Nemcsak írni, de olvasni is szereted a fantasy-ket. YA is jöhet, vagy inkább a klasszikus, felnőtteknek íródott regényeket részesíted előnyben?

Ezt pont fordítva fogalmaznám meg: elsősorban YA könyveket olvasok (jelenleg épp Christopher Paolini Örökség című regényét), de jöhetnek felnőtteknek szóló könyvek is. Ez részben szándékos, hogy valamelyest kiismerjem a piacot, de azt hiszem, nagyrészt akkor is YA regényeket olvasnék, ha nem adtam volna írásra a fejem.

Nem titkoltan borítómániás vagyok, és bár ismerem a mondást, mégis sokszor a borító alapján döntöm el, mit olvassak. Az Oni: Szürke vér első látásra megfogott a maga sejtelmes kinézetével. Tőled származik a borító ötlete, vagy a kiadótól? Hogyan tetszik a végeredmény?

A szerkesztőm, Roboz Gábor bízta meg Szabó Vince grafikust, hogy készítsen borítótervet. Két tervet is készített, ezekből választottunk, és csak kisebb változtatásokat kértünk, ill. kértem tőle (pl. azt, hogy mivel a képen Barathrum mellett a Wereczkey-kripta elemei is visszaköszönnek, szerepeljen rajta a Wereczkeyek címermadara, a bagoly). Szerintem nagyszerű lett, én is úgy gondolom, hogy jól megragadja a regény hangulatát.

Nem hétköznapi foglalkozásod, hanem egy rendkívül komoly hivatásod van. Ennek ellenére ha egyszer úgy alakulna, tudnál „csak” író lenni?

Bár a kutatás az ún. „komoly” területek közé tartozik, ezt a mindennapi életben nemigen érzékeljük, csak dolgozunk, ahogy bárki más; az oktatásban pedig sok az olyan szituáció, ami a lehető legtávolabb esik a komolytól. Nagyon élvezem a munkámat, de ha úgy adódna, el tudnám képzelni, hogy az írásból éljek. Ennek két akadálya van: az egyik, hogy Magyarországon nagyon kevés író tud csak a könyveiből megélni (közéjük tartozik pl. Leiner Laura). Ehhez nagy tehetség és egy kis szerencse is kell. A legtöbben hozzám hasonlóan valami másból élnek, és csak mellékest keresnek a regényeikkel. A másik dolog: számomra ijesztő a gondolat, hogy a mindennapi megélhetésért kellene írnom; hogy az, hogy mennyire sikeres egy könyvem (ami alapvetően nagyon bizonytalan még befutott szerzőknél is, nemhogy nálam), meghatározná, hogy tudok-e enni adni a gyerekeimnek. Szerintem ez olyan nyomást jelentene, ami vagy nagyon jót, vagy nagyon rosszat tenne a könyveim minőségének (úgy sejtem, az utóbbi eshetőség valószínűbb).

Mennyire tervezel előre? Vannak már ötleteid a trilógia utáni időre is, vagy egyelőre az Oni-sorozat köti le minden írói gondolatod?

Van ötletem két további regényre és egy komolyabb novellára is. A regényötletek közül az egyik igencsak nehéz téma, és a mostani szintemen valószínűleg beletörne a bicskám, de ha minden jól megy, néhány év múlva megpróbálkozom vele. A másik ötlet már konkrétabb formát nyert: abban az időszakban, amikor több kiadó visszautasította az Onit, elkezdtem kidolgozni a vázlatát. Most, hogy az Oni zöld utat kapott, egyelőre csak azzal foglalkozom; nem tartozom azon írók közé, akik egyszerre két-három vagy akár még több regényt is tudnak írni. Mindenesetre azt megígérhetem, hogy ha rajtam múlik, nem fogok eltűnni a piacról az Oni-trilógia vége után sem.

Köszönöm a lehetőséget, további jó munkát kívánok! 

A siló

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt szerencsém A siló című könyvet már a megjelenése előtt elolvasni. A könyv június 6-án, a Könyvhét alkalmából fog megjelenni.

A siló egy föld alatti betonhenger. Hiába jelenti ezrek otthonát, börtön ez, nem más. Néhány szenzor segítségével látják ugyan a kinti világot, de még így is csak a lehangoló szürkeséget és csekély napfényt láthatnak. A szenzorok időről időre elhomályosulnak a rájuk rakódó piszoktól, a beszűrődő napfény csökkenésével pedig egyre többen kerülnek közel a depresszióhoz és az idegösszeomláshoz. Mindenki tisztában van azzal, hogy akit kiküldenek szenzort takarítani, azt a halálba küldik, sohasem fog visszatérni, éppen ezért ezzel büntetik azokat, akik bűncselekményt követnek el, illetve azokat is kiengedik, akik a téboly következtében önszántukból kívánkoznak ki.

Holston seriff a silóban nőtt fel, itt kezdett dolgozni, itt lett szerelmes, és itt élt feleségével, Allisonnal. Allison azonban veszélyes vizekre evezett, és túlságosan beleásta magát a siló előtti idők tanulmányozásába. A korábbi felkelések okait próbálta felderíteni, amely végül annyira elragadta, hogy a silóbeli világba vetett hite teljesen megingott. Allison úgy érzi, a siló átverés, a kinti világból pedig csak annyit látnak, amennyit láttatni akarnak velük, és a valóság nem olyan, mint amilyennek mutatják. Megtébolyodott elméjével nem akar mást, csak kijutni a silóból. Rendszerellenes gondolatainak meglesz a következménye: takarítani küldik, és az elődeihez hasonlóan ő sem tér vissza.

Holston úgy érzi, összeomlott az egész világa. Szeretett felesége elvesztése után ő is nyomozni kezd, és egy idő után kezd hinni neki. Lehet, hogy Allison megérzése igaz volt? Lehet, hogy nem azért nem tért vissza, mert meghalt, hanem azért, mert a kinti világ csodálatos? Három évvel felesége elvesztése, és harminc év silóbeli élet után Holston seriffnek ez az utolsó napja a silóban... holnap ugyanis kimegy...
"A fullasztó silóhoz képest a kinti sáros-szürke látvány is egyfajta megváltásnak számított, csakúgy, mint a szabad levegő, aminek belégzésére született az ember."

A könyv rendkívül rövid, mindössze 59 oldalas, hiszen kezdetben egyetlen novellának szánták. A művet övező siker miatt azonban sorozattá nőtte ki magát (következő részei ennél hosszabbak lesznek, de egyik sem éri el egy szokásos könyv hosszát, nagyjából 100-250 oldalasak). A csekélyke oldalszám ne tévesszen meg senkit; ez egy nagyon tömény és nagyon nyomasztó olvasmány. Igaz, nagyon furcsa, hogy alig egy óra után, amikor már igazán belemelegedtem az olvasásba, egyszer csak véget ért a könyv, mégis úgy érzem, sokat kaptam tőle, ez az egy óra igencsak izgalmas volt.

Hugh Howey amerikai író. A silót kezdetben egyetlen novellának szánta, a nagy sikernek köszönhetően azonban folytatta a történetet, amely mára már nyolcrészessé duzzadt. Könyve megjelenése előtt yachtkapitányként, tetőfedőként és zenei technikusként is dolgozott. Immár nyolcrészesre duzzadt Sorozatának filmes jogait a 20th Century Fox vette meg.

Köszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Wool (2011)
Oldalszám: 59

2013. május 25., szombat

Oni: Szürke vér

Általában nagyon szkeptikus vagyok a kortárs magyar írókkal kapcsolatban. Bár igyekszem nyitott lenni, mégis sokszor előfordul, hogy csak azért hagyok érintetlenül egy könyvet a könyvtár vagy a könyvesbolt polcán, mert magyar író műve. Biztos vagyok benne, hogy emiatt sok zseniális regényről lemaradtam már, de kicsit nehéz leküzdenem a korábbi negatív tapasztalatok miatti ellenérzésemet. Buglyó Gergely azonban egy lépéssel közelebb vitt ahhoz, hogy ezentúl bátrabban nyúljak a magyar művek felé.

Az Oni: Szürke vér a szerző első regénye, egyben az Oni-trilógia első kötete. Nemcsak írója magyar, de maga a történet is hazánkban játszódik, egy dunántúli kisvárosban, Kalpagon. Nátán, Áron és Lili édesanyjukkal élnek. Édesapjuk sok évvel ezelőtt, Lili születésekor tűnt el az életükből, a legidősebb testvér, Nátán is alig emlékszik már rá. Az egyetlen tárgy, ami utána maradt, egy különös kakukkos óra, amelyről a gyerekek csak annyit tudnak, hogy amíg jár, addig édesapjuk biztosan életben van, de ha egyszer megáll, az a halálát jelenti.

Bár teljesen átlagosnak tűnnek, a három testvér titkot őriz: ugyan maguk sem tudják a pontos okát, de mindhárman emberfeletti erővel rendelkeznek, vérük pedig a napfény hatására szürkévé válik. Nátán hamarosan megmutatja fiatalabb testvéreinek édesapjuk búcsúlevelét. A levél mellett egy ismeretlen lány képe lapul, apjuk pedig megemlít egy évszázadokkal ezelőtt kelt jóslatot, mely szerint hamarosan felbukkan Kalpagon a képen szereplő fiatal lány, akit a három testvérnek kell majd megvédenie.

Hogy kivel vagy mivel szemben kell megvédeniük a lányt, azt egyikük sem tudja, azonban amikor két és fél évvel később Wereczkey Anna és családja megjelenik Kalpagon, nagyon hamar kezdetét veszik a baljós események. A három testvér, illetve Anna, és legjobb barátjuk, Feri elválaszthatatlanokká válnak, és ötösfogatuk egyre különösebb és veszélyesebb dolgokba keveredik. Vajon sikerül megvédeniük Annát?
"Tudod, bármilyen jelentéktelen pont is Kalpag a világ térképén, a jelek szerint azok az események, amelyekről a jóslat szól, itt fognak megtörténni. Sajnos addig sem hitegethetlek azzal, hogy egy ilyen kisvárosban teljes biztonságban vagytok: sokféle erő munkál ezen a Földön, és fennáll a veszély, hogy előbb-utóbb rátok találnak."
Mivel a fantasy nem a kedvenc műfajom, kétesélyes volt, hogy milyen lesz a kapcsolatom ezzel a könyvvel. Vagy imádni, vagy utálni fogom, fantasy esetén középút még nem volt nálam. A misztikus hangulattal átitatott, végtelenül izgalmas regény azonban egy csöppnyi kételyt sem hagyott bennem, már az első fejezetnél éreztem, melyik oldalra billen a mérleg! Sötét hangulatával engem néhol A Kör című regényre emlékeztetett, azonban míg az említett regényt egyáltalán nem kedveltem, az Oni-t letenni is alig tudtam. A regény utolsó két fejezetében kicsit kezdtem elveszíteni a fonalat, mert hirtelen túl sok új lény és kifejezés került szóba, de a végén minden a helyére került, így végül nagyon pozitív élménnyel zártam az olvasását.

Fontosnak tartom megemlíteni a regény írásmódját: ritkán van szerencsém ilyen ízlésesen megfogalmazott, mégis gördülékeny stílusban íródott műhöz. Érdekes kettősség jellemzi a regényt: a kalandos részek akciódúsak és izgalmasak, a hétköznapok pedig humorral és iróniával átszőtt eseményekből állnak. Ez rendkívül hatásos kombináció volt, egyik percben még vigyorogtam, a másikban pedig már a körmömet rágtam az izgalomtól. Kiemelendőnek tartom a karakterábrázolást, mely még a mellékszereplők esetében is tökéletes, ennek köszönhetően akkor is teljes képet kapunk egy-egy szereplőről, ha mindössze két mondatban mutatja be őt a szerző.

Kíváncsian várom a folytatást, amely Oni: A néma város címmel fog megjelenni.

Buglyó Gergely 1980-ban született Debrecenben. Orvosi diplomát szerzett, jelenleg a Debreceni Egyetemen dolgozik kutatóként és oktatóként. Gyermekként szerette meg az irodalmat: először csak olvasta, később pedig aktívan művelni kezdte. Legfőképpen a fantasy-történeteket kedveli.


Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2013
Forrás: dedikált tiszteletpéldány a szerzőtől
Oldalszám: 345

2013. május 22., szerda

Halálom után felbontandó


Kerstin Gierrel való legutóbbi találkozásom csalódással zárult, így most jóval szkeptikusabban fogtam hozzá a regényéhez. Nem mondom, hogy a legnagyobb irodalmi alkotás, vagy a legszórakoztatóbb mű, amit valaha olvastam, sőt, még neki is vannak ennél sokkal jobb könyvei, mindenesetre határozottan jobb volt, mint a Férfiak és egyéb katasztrófák. Az alapötletet imádtam, és bár a kivitelezés lehetett volna jobb is, nem bántam meg, hogy elolvastam.

Gerri már betöltötte a harmincat, de még mindig szingli, amely tényre - mintha ő maga nem vette volna észre, hogy nincs senkije - kedves családja minduntalan felhívja figyelmét minden lehetséges alkalommal. Ha ez nem volna elég, Gerri a munkája miatt is állandóan a célkeresztben áll, családja ugyanis nem igazán tolerálja, hogy "igazi" munka helyett romantikus regényeket ír egy kiadónak. Édesanyja általában hazudni szokott felőle, nem akarja, hogy barátai megtudják, hogy lánya ponyvaregényekkel keresi a kenyerét, pedig Gerri tökéletesen elégedett a munkájával, sőt, ez az egyetlen dolog az életében, amivel elégedett.

Legalábbis ez volt, ugyanis egy kiadóváltás után új főnöke úgy dönt, tíz év után megválik tőle. Ez az utolsó csepp a pohárban, így amikor a sors Gerri kezébe sodor egy cipősdoboznyi lejárt szavatosságú altatót, arra az elhatározásra jut, hogy öngyilkos lesz. Mindent szépen eltervez, utolsó tartalékait egy csodálatos ruhára és egy fényűző szállodai szobára költi, és arra készül, hogy stílusosan haljon meg. Életében először úgy érzi, mindenkinek meg kell tudnia, mi a véleménye róluk, így minden ismerősének személyre szabott búcsúlevelet ír, melyben csöppet sem fogja vissza magát, és mindent leír, ami a szívét nyomja.
Feltétlenül elintézendők a halálom előtt. Első: végrendelet megírása. Második: Harry ostoba négysorosa, az ütődött egyébként hívatlanul beállít. Harmadik: lakás kitakarítása és az összes kínos dolog eltávolítása. Negyedik: búcsúlevelek megírása, lásd külön lista. Ötödik: osztálytalálkozó lemondása. Hatodik: fodrász.
Idáig nem egy vidám történet, ugye? Az élet azonban közbeszól, és meghiúsítja Gerri öngyilkossági kísérletét, de természetesen csak azután, hogy a búcsúlevelei elindultak a szélrózsa minden irányába. Amint a család és a barátok tudomást szereznek Gerri haláláról, majd arról is, hogy a hír téves, Gerri ismét célponttá válik: a rendkívül éles kritikával megírt búcsúlevelek érthető módon felkavarják néhány ismerős nyugodt hétköznapjait, és nem túl visszafogottan reagálnak rá.

Az idő múlásával azonban úgy tűnik, bár az öngyilkosság nem valósult meg, Gerri élete mégis új irányt vett a levelek hatására, és jó néhány pozitív hatást is elkönyvelhet általuk.


Bár tetszett, amíg olvastam, de összességében a felejthető kategóriába tartozik, így nem tudok és nem is szeretnék sokat írni erről a regényről. Egyszer olvasható volt, de ennél nem több. Remélem, azért egyszer még szerencsém lesz egy, az Anyák maffiájához hasonló Kerstin Gier-regényhez, mert az egyszerűen zseniális volt! :) Az Időtlen szerelem trilógia is örök kedvenc, de mivel más a stílus, semmiképp sem mosnám össze ezekkel a regényekkel.

Kerstin Gier 1966-ban született Németországban. 1996-ban Férfiak és egyéb katasztrófák címmel kiadott első regényét tucatnyi újabb könyv követte, azonban az igazi áttörést az Időtlen szerelem trilógia 2009-ben megjelent első része, a Rubinvörös hozta meg számára. A 13-19 éves korosztály számára íródott trilógia a felnőttek körében is hódít, 27 nyelvre fordították már le, és világszerte a bestseller-listák élére került.

Kiadó: Trivium Kiadó
Kiadás éve: 2008
Eredeti címe: Für jede Lösung ein Problem (2007)
Forrás: utazókönyv
Oldalszám: 238

2013. május 12., vasárnap

Csók, pont jókor


Csók, pont jókor - de úgy is mondhatnám, hogy könyv, pont jókor. Mint azt korábban említettem, végre ismét van munkám, aminek nagyon-nagyon örülök, csak hát az olvasást picit megnehezíti. Egyelőre egy elég intenzív alapképzésen veszek részt, nagyjából napi 40-50 oldalnyi anyagot kapunk, amiből aztán másnap reggel vizsgázunk, szóval nem mondhatom, hogy unatkoznék. Ennek az a hátulütője, hogy szeretnék olvasással kikapcsolódni, de annyira lefoglalja az agyamat a tanulás és az új munkahely, hogy a kicsit is komolyabb témájú könyvekbe mostanában sorozatosan beletörik a bicskám, egyszerűen nem bírok koncentrálni rájuk. És persze azok a könyvek, amiket legutóbb kikölcsönöztem, szinte mind drámai hangulatúak, igaz történetek, vagy szomorú szerelmes regények, így meglehet, hogy végül olvasatlanul viszem majd vissza őket, és visszatérek rájuk pár hónap múlva.

Tegnap aztán megakadt a szemem az egyik kölcsönzött könyvemen. Megmondom őszintén, többször sikerült már félreismernem könyveket, és ez is köztük volt. Első körben megtévesztett a piros és fekete borító, hogy sokáig nem is foglalkoztam vele, hiszen ez biztosan vámpíros könyv, azokat meg nem nekem találták ki. Aztán megnéztem a molyon kapott kategóriáit, ott pedig az urban fantasy és a mágia felirat riasztott el. A könyvtárban jártamkor szembejött a könyv élőben is, ekkor már eljutottam a fülszövegig is, de éppen csak átfutottam, valami átokról és annak megtöréséről szólt, de nem is igazán figyeltem oda rá. Egy teljes órán át kódorogtam és válogattam a könyvtárban, mégis csak 4 könyvet szedtem össze, ilyen csúfság azonban még nem esett meg velem, úgyhogy végül ezt a könyvet is levettem a polcról... a lehető legjobb döntésnek bizonyult.

És akkor írjunk valamit a könyvről is! :)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyság, Eufrázia. A király és királyné lányát, Taliát még gyerekkorában megátkozták, mely szerint Talia még a tizenhatodik születésnapja előtt megszúrja az ujját egy orsóval, és meghal. Egy jótündérnek sikerült megváltoztatnia az átkot, így a halál helyett az egész birodalom mély álomba szenderül, és csak akkor törik meg az átok, ha Taliát igaz szerelme csókkal ébreszti.

"Bármelyik épeszű herceg inkább választana olyan menyasszonyt, aki szeplős vagy nagy horgas orra van, mint egy olyat, aki bármelyik pillanatban kómába eshet."

Természetesen a hosszú kóma sem a legjobb kilátás, ezért szülei féltve őrzik Talia minden lépését, nehogy egy orsó közelébe kerülhessen. Tizenhatodik születésnapja előtt azonban a gonosz boszorkánynak sikerül túljárnia Talia eszén, így az átok beteljesül, a birodalom álomba szenderül, területét pedig azon nyomban sűrű erdő növi be, így az apró ország gyakorlatilag láthatalanná válik.

Háromszáz évvel később Jack, egy tizenhét éves amerikai középiskolás éppen azon igyekszik, hogy a dögunalmas európai utazás, melyre szülei küldték, izgalmasabbá váljon, ezért csoportjától elszakadva önálló útra indul. Sikeresen eltéved, és éppen az Eufráziát körbevevő sövényes-erdős részre keveredik. Amikor áthatol rajta, és megpillantja a szunnyadó várost, nem tud ellenállni, és felfedező útra indul. A kastélyban alvó szépséget meglátva enged a kísértésnek, és megcsókolja a lányt. A város, mintha csak egy éjszakát aludtak volna, azon nyomban magához tér, és fogalmuk sincs arról, hogy évszázadokat aludtak át.

Amikor rádöbbennek az igazságra, Talia szülei éktelen haragra gerjednek, Talia pedig elhatározza, hogy megszökik Jackkel, az ő igaz szerelmével, és bejárja vele a világot. A probléma mindössze annyi, hogy Jack nem szerelmes Taliába, esze ágában sincs magával vinni őt, feleségül venni pedig pláne... Végül azonban úgy adódik, hogy nem lesz más választása, mint együtt megszökni Taliával, az események során pedig kiderül, hogy ez az elkényeztetett, burokban nevelkedett királykisasszony, akinek fogalma sincs a modern világról, nemcsak Jack szemét nyitja fel, de a szívéhez is utat talál.


Ez a Csipkerózsika-történeten alapuló könyv épp jókor talált rám. Hihetetlenül könnyed és szórakoztató, tökéletesen kikapcsolt és teljesen elvarázsolt. Nagyon sokat nevettem, imádtam Talia XVII. századi gondolkodásmódját, és ahogy mindenre rácsodálkozott, ami a modern világban körülvette. Minden sorát imádtam, és már alig várom, hogy Alex Flinn másik könyvére is rábukkanjak! :)
"– Elragadó- mondom Jacknek. Valami újfajta tisztelettel pillantok körbe a buszon. Egészen lenyűgöző arra gondolni, hogy itt egytől egyig minden paraszt tud írni-olvasni."

Alex Flinn amerikai írónő egy kisvárosban született Long Island-en. Édesanyja már ötéves korában mondta neki, hogy írónak kellene lennie. Operaénekesnek készült, majd jogi iskolába járt, édesanyjának azonban úgy tűnik, igaza volt, hiszen Alex ma már elismert írónő. Rajong a tündérmesékért, így nem véletlen, hogy regényei alapjául is ezeket választotta. Angol nyelven idáig tíz könyve jelent meg.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: A Kiss in Time (2009)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 376

2013. május 11., szombat

Díjat kaptam :)


Díjat kaptam Nikitől, köszönöm! :)


A szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akiknél 200-nál kevesebb a feliratkozott olvasók száma!
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról.

Legszívesebben az összes általam olvasott blogot jelölném, hiszen nem véletlen, hogy olvasom őket. Viszont a játék csak négyet enged, így az én díjazottjaim: