Az első rész után ötletem sem volt, hogyan lehet ezt folytatni, hiszen Emma most már biztonságban van. Aztán elkezdtem olvasni a Visszafojtott lélegzetet, és kiderült, hogy a két könyv között ég és föld a különbség. Nem feltétlenül minőségben vagy izgalomban, sokkal inkább témában. Míg az első részben a fizikai bántalmazáson volt a hangsúly, addig a másodikban inkább a lelki oldalról látjuk a történetet.
Csaknem az életébe került, de Emma végre megszabadult nagynénje kínzásától. Barátnőjéhez, Sarához költözött, aki szüleivel együtt mindenben támogatja a lányt. Fél év telt el az első rész vége óta, és bár maradtak nyomai a sérüléseknek, úgy tűnik, Emma meggyógyult. Ám ez csak a nappalokra igaz, az éjszaka csöndjében ugyanis Emma újra és újra visszatér régi otthonába, és rémálmaiban ismét átéli a borzalmakat. Sem a pszichológus, sem a barátai nem tudnak segíteni ezen, így a lány szinte soha nem alszik.
Amikor édesanyja felbukkan, és arra kéri, költözzön hozzá, Emma valamilyen érthetetlen okból igent mond, így hamarosan újrakezdődik a lány szenvedése. Ezúttal nem fizikai fájdalmakat kell átélnie, hanem alkoholista anyja dühkitöréseinek és részeg tetteinek lesz szemtanúja. Kicsi fény az alagút végén Jonathan, Emma anyjának új barátja, akitől engem a hideg rázott, de úgy tűnik, Emmának segít a jelenléte. A fiatal sráccal olyan dolgokat is meg tud beszélni, amiket másokkal nem.
Emma életébe nemcsak Jonathan hoz nagy változást, hanem az időről időre felbukkanó régi emlékek is. Édesanyja házában ugyanis a lányt megrohanják gyermekkorával és az édesapja elvesztésével kapcsolatos emlékek, amikről eddig nem is tudott, azonban úgy tűnik, minden apró részlet, ami napvilágot lát, egyre mélyebbre taszítja őt a depresszióban, egészen addig, amíg már úgy érzi, mindenkinek jobb lenne nélküle.
"A logika nem számít, ha az embert, akit szeretek, elveszik tőlem."
Számomra ez a második rész kicsit vontatottabb volt, persze valószínűleg ez is volt a cél, hiszen itt a lelki oldal volt a fő tényező. Nagyon nehezen indult be a cselekmény, az első 200 oldalból nem nagyon tudnék maradandó momentumot kiemelni, ott én kizárólag a túlélésre hajtottam, mert mindenáron el akartam olvasni a könyvet. Megérte átrágnom magam a kezdeten, mert ismét egy nagyon jó regényt kaptam, bár az első rész izgalmát meg sem közelítette. A függővég viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, abszolút nem értem, hogy ezt miért kellett... remélem, a befejező részben erre megfelelő magyarázatot kapunk, ellenkező esetben kénytelen leszek azt hinni, hogy csak az volt a cél, hogy még egy bőrt le lehessen húzni a történetről.
Az első rész fordításával – finoman fogalmazva - nem voltam elégedett, a második rész azonban új fordító munkája, és ez sokkal gördülékenyebben sikerült. Nem voltak ragozási bakik, és végre szinonimák is felbukkantak a történetben, nem ugyanazok a szavak ismétlődtek újra és újra. Összességében azt kell mondanom, hogy bár kíváncsi vagyok a harmadik részre, a második után úgy érzem, egy könyv is elég lett volna, hiszen ez a rész közel sem hozza az első rész szintjét. Nemcsak a téma miatt, de mintha a karakterek is visszafejlődtek volna, főként Emma. Valahogy nem ezt vártam, és szívből remélem, hogy a befejező rész képes lesz kiküszöbölni nálam ezt a csorbát.
Ízelítő a könyv külföldi borítóiból:
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti címe: Barely Breathing (2012)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 522
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése