2015. április 17., péntek

Massimo Gramellini: Álmodj szépeket

A történetről röviden

Szilveszter éjjel. Miközben a világ az új évről és az új lehetőségekről álmodik, Olaszországban egy kilencéves kisfiú élete örökre megváltozik. Anyukája ezen az éjszakán távozik az élők sorából, amit a kisfiú sem elfogadni, sem feldolgozni nem képes. Ez a könyv az ő története, amit most, negyven évvel később ő maga oszt meg velünk.
"Kegyetlenül szenved, akit nem szeretnek, de nem ő szenved a legjobban. Hanem az, akit "már" nem szeretnek."
Véleményem a könyvről

Habár az igaz történeteket kedvelem, önéletrajzi regényt ritkán olvasok. Erről a könyvről sokáig nem is tudtam, hogy nem fikcióról van szó, mert már a borítója megfogott, ezután elég felületesen olvastam át a fülszövegét, már így is tudtam, hogy el szeretném olvasni. Amikor végül rájöttem, hogy önéletrajzi, picit megijedtem, de szerencsére teljesen alaptalan volt a félelmem, ez egy zseniális könyv! Utoljára ilyen élvezettel és ilyen érzésekkel Jeannette Walls önéletrajzi regényét, Az üvegpalotát olvastam, ami maradandó emlékeket hagyott bennem.

Az Álmodj szépeket jóval borúsabb, szomorúbb hangvételű, már csak a kiindulópont miatt is. Massimo nem sokat kertel, a könyv az édesanyja halálával indul, majd a gyermekkorát részletesen bemutatva végül 40 év eseményeit osztja meg velünk. A 223 oldalas könyvet pár óra alatt elolvastam, de az agyam azóta is ezen kattog. Fikciónak is épp elég megrázó lenne, ezért nagyon nehéz megemészteni, hogy igaz történetről van szó.

De nemcsak maga történet szippantott magába, hanem az írásmód is; Gramellini csodás fogalmazása, magával ragadó leírásai és hasonlatai különleges olvasmánnyá fonódnak össze. Első kézből kapunk beszámolót az író érzéseiről, az önvádról, önostorozásról, azonban a fájdalmas részek között időről időre vidám, élettel teli részletek bukkannak fel. Massimo élete minden eseményét és döntését befolyásolja az édesanyja, illetve leginkább az ő hiánya; egész életét a miért és a mi lett volna, ha szövi át, mindebből mégsem egy 200 oldalas nyavalygás kerekedik, sokkal inkább egy, a lélek legmélyebb bugyráig hatoló, megkapó vallomás.

Bár már 2014-ben megjelent, érdemtelenül kevés véleményt találtam róla. Épp ezért arra bátorítok mindenkit, hogy vegye kézbe, töltsön egy délutánt ezzel a regénnyel, és mélyedjen el benne!

Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti címe: Fai bei sogni (2012)
Oldalszám: 223